Pannon

Pannon borrégió

BORSTÍLUS

Pannon névvel készülhet, fehér-, rozé- és vörösbor egyaránt, valamint pezsgő és szén-dioxid hozzáadásával készült gyöngyözőbor is. A borokra általánosságban a mérsékelt, közepes savtartalom, vörösborok esetén kifejezett, de finom szemcsés tanninstruktúra jellemző. A borok nagyrészt testesebbek, és gyakran melegséget, érett gyümölcsösséget sugároznak.

TERMŐHELY

A Pannon borrégió a Duna, a Dráva és a Balaton által határolt dombvidéken található, a közülük kiemelkedő Villányi-hegység illetve a Mecsek déli oldalain négy borvidéket foglal magába: a Pécsi, a Villányi, a Szekszárdi és a Tolnai borvidéket. A tagolt felszínnek köszönhetően a táj mikroklímája változatos, területe Magyarország egyik legrégebbi bortermelő vidéke. Először a kelták, majd a rómaiak honosították meg hazánk területén, így a Pannon borvidéken is, a szőlőtermesztést. Az előkerült leletek is alátámasztják a bortermelés jelentőségét ezen a területen. A XVIII. században a borrégió területére települt németek tovább fejlesztették a helyi borkultúrát, az ekkor betelepülő rácok pedig elterjesztették a Kadarka termesztését. A régió inkább vörösborairól ismert, de a siklósi, valamint a tolnai és mecseki területeken fehér fajták vannak többségben.

 Boda, Cserkút, Helesfa, Hosszúhetény, Ivánbattyán, Keszü, Kiskassa, Kispeterd, Kővágószőlős, Kővágótöttös, Mecseknádasd, Mozsgó, Pécs, Pécsvárad, Szemely, Kisjakabfalva, Babarc, Bár, Bóly, Dunaszekcső, Hásságy, Lánycsók, Máriakéménd, Mohács, Monyoród, Nagynyárád, Nagypeterd, Nyugotszenterzsébet, Olasz, Szajk, Szederkény, Szigetvár, Versend · Alsónána, Alsónyék, Báta, Bátaszék, Decs, Harc, Kakasd, Kéty, Medina, Őcsény, Sióagárd, Szálka, Szekszárd, Várdomb, Zomba. · Aba, Aparhant, Bátaapáti, Bikács, Bonyhád, Bonyhádvarasd, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Dúzs, Fácánkert, Felsőnyék, Grábóc, Gyönk, Györe, Györköny, Hidas, Hőgyész, Igar, Iregszemcse, Izmény, Kisdorog, Kismányok, Kisszékely, Kisvejke, Kölesd, Lengyel, Lajoskomárom, Madocsa, Magyarkeszi, Mezőkomárom, Mórágy, Mőcsény, Mucsfa, Mucsi, Nagydorog, Nagyszékely, Nagymányok, Nagyszokoly, Ozora, Paks, Pincehely, Regöly, Sárszentlőrinc, Seregélyes, Simontornya, Szabadhidvég, Tamási, Tengelic, Tevel, Tolna, Tolnanémedi, Váralja, Závod, · Bisse, Csarnóta, Diósviszló, Harkány, Hegyszentmárton, Kistótfalu, Márfa, Nagytótfalu, Siklós, Szava, Túrony, Vokány, Kisharsány, Nagyharsány, Palkonya, Villány, Villánykövesd

TALAJ

A tolnai és a baranyai dombvidék alapkőzete agyagos, homokos üledéktalaj, amit lösz és vályog borít. Sok helyen lösz és vályogtalaj fedi a Villányi-hegység és a Mecsek mészkőtömbjeit is.

KLÍMA

Az éghajlata kontinentális, amit délről érkező mediterrán hatások nagymértékben befolyásolnak.

Évi átlagos csapadékmennyiség: 600 mm

Évi átlagos középhőmérséklet: 11 °C

SZŐLŐFAJTÁK

kékfrankos, cabernet sauvignon, merlot, cabernet franc, portugieser (kékoportó), chardonnay, olasz rizling, zöld veltelini, Zweigelt, pinot noir

 TERÜLETNAGYSÁG

engedélyezett szőlőfajtákkal beültetett terület: 7517 ha

TERMÉKLEÍRÁS

A Pannon eredetmegjelölés termékleírását itt olvashatja.

 

 

 

Pannon